Különös szilveszter Borsodban: pezsgősüveggel ütötte le ismerősét egy férfi, majd a törött üveggel vagdosni kezdte
Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
Még elektronikai termékeket is tudunk venni szenteste napján, de szerszámot már nem nagyon.
Fotó: GettyImages
Az Országgyűlés döntése értelmében nem lesz munkaszüneti nap december 24-e, ezzel együtt több üzletlánc is jelezte, hogy nem nyitnak ki szenteste napján. Ezzel szemben lesznek még olyan boltok, ahol az utolsó pillanatban is meg tudjuk vásárolni az ünnepekhez szükséges dolgokat. A kereskedelmi törvények alapján ugyanakkor mindenhol legkésőbb 14 órakor le kell húzni a rolót.
Az egyik legnagyobb élelmiszer-üzletlánc a Lidl, a tavalyi a mintát követve idén sem nyit ki már december 24-én, ugyanakkor a 23-án meghosszabbított nyitvatartással várják a vásárlókat 22 óráig. A két ünnep közötti időszakban a Lidl üzletei a megszokott módon működnek, december 31-én 16 óráig tartanak nyitva.
A többi élelmiszerüzlet-lánc boltjaiba azonban még be tudunk szaladni szenteste napján.
A Pennyben december 24-én, egészen 12 óráig vásárolhatunk, azonban az üzletek, de természetesen december 25-én vasárnap és 26-án hétfőn zárva tartanak. December 27. és 30. között rendes nyitvatartással várják a vásárlókat, míg december 31-én 14 óráig tartanak nyitva.
A Tesco áruházai is nyitva lesznek még december 24-én, üzleteikben déli 12 óráig tudunk vásárolni. A két ünnep között megszokott nyitvatartási időben várják vásárlókat, míg szilveszter napján az áruházak egységesen 18 órakor zárnak.
Nyitva lesz még az Aldi is, ám ők is csak délig, karácsony napjaiban pedig természetesen ők is zárva tartanak majd. Az Aldi üzletei december 31-én 16 óráig tartanak nyitva.
Az Auchan is bejelentette, hogy a vásárlói igényeket szem előtt tartva december 24-én is nyitva tartja délig áruházait. December 27. és 30. között a szokásos nyitvatartási időben működnek az üzleteik, december 31-én 16 óráig lehet vásárolni az Auchan áruházakba.
A sorhoz csatlakozott a Spar is, amely hasonló, rövidített nyitvatartással várja a vásárlókat 24-én déli 12 óráig. A két ünnep között a szokásos nyitvatartás szerint üzemelnek a boltok, december 31-én a szupermarketek legalább 14 óráig lesznek nyitva, az Interspar hipermarketek többsége 16 óráig lesz elérhető.
Lesz azonban jó pár, más profilú bolthálózat, amelynél már hiába próbálkoznánk december 24-én.
Ha december 24-én reggel derül ki, hogy nincs vagy nem jó a fenyőfatalp, akkor már sem az OBI-ba, sem a Praktikerbe nem tudunk elszaladni, mindkét barkácsáruházlánc ugyanis zárva tartja üzleteit. A két ünnep között normál nyitvatartásban üzemelt az OBI és Praktiker, de december 31-én zárva lesznek.
A Rossmannak minden üzlete zárva lesz december 24. és 26. között, de egy 23-án ők is meghosszabbították nyitvatartásukat.
A Media Markt üzletei is zárva lesznek december 24. és 26. között, utána a viszont a megszokott nyitvatartás lép életbe. Aki ugyanakkor valamilyen elektronikai készüléket akar még vásárolni, az az Euronics üzleteket nyitva találja majd december 24-én, de legfeljebb csak 14 óráig.
A Jsyk is bejelentette: december 24-26 között minden áruháza zárva tart. December 27-től azonban normál nyitvatartási idővel várják a vásárlókat.
A Posta szombati napon üzemelő szolgáltatóhelyei legfeljebb 12 óráig tartanak nyitva december 24-én, december 31-én pedig ugyanez igaz minden szolgáltatóegységükre.
Összegezve, itt tudunk még vásárolni december 24-én:
Ide pedig már hiába megyünk: